Blood in the Badlands

Este volt! Az erdő súlyos lombjai alatt tábort ütő sereg morajlása egy óriás bendőjére emlékeztetett. Bár még csak pár nap telt el, mióta a káosz hordái a Badlands-re érkeztek, a környéken máris a romlás jelei kezdek el mutatkozni. A természet sok mindent átvészelt már ezen a vad vidéken, kezdve az orkok kímélet fejszéitől, egészen a vademberek csillapíthatatlan, mohó étvágyáig. A káosz perverz átkai és rothadástól bűzös lehelete azonban már soknak bizonyult és a föld megadni látszott magát.
A tábor körüli fák törzsei groteszk mód összecsavarodva képeztek boltívet a tisztás felett, az egykor sebes vizű patak pedig lomha nyálkafolyamként hömpölygött tovább a sötét árnyak közé.
A horda pihent, néhány marakodó káosz bestia hangja mellett csupán egy dolog törte meg az éjszaka csendjét. Sigvaldban még mindig forrt a düh és úgy tűnt ezernyi ember halálsikolya sem csillapíthatja haragját.
- Mégis hogyan képzelte ezt apám? Egy rakás zöldfülűt és egy csordányi barbárt vezessek ezen a senki földjén? Mi ez a vidék egyáltalán? Gyülevész orkok koszos nemzőhelye, méltatlan még arra is, hogy a sarat beletöröljem a csizmámról. Mióta leli örömét a nagyúr saját fiának megszégyenítésében?
- Nyugodj meg uram! Sokkal több rejlik ebben a küldetésben, mint azt gondolnád és biztos vagyok benne, hogy a dolog megfelelő súllyal bír, ha atyád egyenesen téged küldött az elvégzésére.
- Nincs szükségem a hízelgésedre Festus, e nélkül is eléggé undorodom tőled. És az sem érdekel, milyen fennkölt tervei vannak Slaaneshnek az alávaló fajokkal és csodálatos repülő koszfészkükkel.
Holnap csatarendbe állítod a harcosokat, már ha képesek ilyenre ezek a nyomorult férgek és megindulunk a birodalom szívébe. Egy héten belül nem akarok mást látni, csak lefejezett hullákat és némi szálló port az erőd romjai között.
- De uram az utasítás úgy szólt...
- Jól tudom mi volt apám parancsa, itt viszont most nekem engedelmeskedsz, hacsak nem akarod, hogy az enyém helyett a te fejed vezesse a sereget... Egy zászlórúd hegyére tűzve!

Festus mélyen meghajolt és kihátrált a sátorból, nehogy Sigvald tényleg beváltsa a fenyegetését.
- Harcot akarsz? Hát megkaphatod te felfuvalkodott hólyag. Pár ezer vérszomjas zöldbőrű majd letöri a szarvad.
Festus a tábor széle felé irányította kacsázó lépteit és néhány parancs szót hörgött az őrök felé.
- Hé te ott! Fújj gyülekezőt, 2 óra múlva legyen útrakész a tábor! Hamarosan délnek indulunk.
(De előtte még át kell adnom egy üzenetet a harcra éhező bestiáknak...)

Az eget vörösre festette a távolban lebukó nap sugara, a föld pedig iszamós volt a kiontott vértől és belektől. Sigvald egyre csak hátrált és próbálta hárítani a rá zúduló ütések sokaságát. A vele szembenéző félszáz vad ork dühödten ordítva próbálta összezúzni a hatalmas vezért. A káosz harcosok mind egy szálig elhullottak már körülötte, csupán a csatatér egy távolabbi pontján tartotta néhány északi barbár a hátvéd sorait.
Vissza kell vonulnom. Bár lehetetlennek tűnt ez a koszos csürhe összezúzta a csapatokat. Meglepetésszerűen támadtak, úgy tűnt, mintha jó előre tudták volna minden lépésüket. Barbár istenük papjai a folyamatos kántálásukkal zavart keltettek és olyan erővel zúdultak rájuk, melyet egy tapasztaltabb harcosokból álló sereggel is nehéz lett volna megfékezni.
Keserű a bukás íze olyan, mint az étel melybe epét csorgattak. És még fanyarabbá vált, ahogy a hátráló csapatban Festus hájas testét vélte felfedezni.
Legalább a halál ezen örömét megadhatták volna az istenek! Most azonban csak a túlélés számít.
Holnap új nap virrad és megfizet minden férgek az elkövetett bűnökért...mindegyik aljas féreg!

Történetek a Badlands-ről

Queek Headtaker a Mors klán Hadura türelmetlenül feszengett a hatalmas előcsarnok félhomályában. Kihívóan nézte a gigászi méretű kétszárnyú márvány ajtó előtt sorakozó fehér szőrű albínó stormvermineket. A Szarvas patkány Nagytemplomának és a Tizenhárom Bolmlás Lord őrzői ők. Nagyteremtű, erős és agresszív példányai a Skaven fajnak. Származásuk ismeretlen. Valószínű ők is a Moulder Klán kísérleteinek szülöttei.
Queek azon töprengett, vajon mennyi idő alatt végezne velük, ha arra kerülne a sor…persze ha a fegyverei nála lennének…azokat ugyanis senki sem viselheti a Tizenhármak Tanácsának jelenlétében.
Irdatlan gongszó rázta fel a merengésből, amint az eddig a sarokban alvó több méteres, szintén albínó Rag Ogre, warpstone végű bunkójával rácsapott egy állványról lelógó hatalmas bronz korongra.
Queek a ajtó felé fordult, amely hangtalanul kitárult. Az őrök kíséretében bevonult a Nagy Tanácsterembe.

Nem először volt itt, lévén ő a jobb keze Lord Gnawdwellnek az egyik Bomlás Lordnak.
A teremben szinte teljesen sötét volt. Középen mindössze pár méteres kört világított meg a mennyezetről hosszan lelógó Warpstone füstölő.
A fénykör már nem volt üres konstatálta Queek egy lenéző vicsorgás kíséretében.
- „Szürkelátnokok”…pffff…a Szarvas patkány nevében mindent megtehetnek, amit csak akarnak. Arrogánsak, aljasak és kegyetlenek…semmi dolgom velük…- gondolta Queek.

Voltak ott még mások is. Két egymásra kísértetiesen hasonlító nagytermetű harcos.
Páncéljukon a Moulder klán szimbólumával. Két, hosszú bíbor köpenyes, arcukat valamiféle maszkkal eltakaró, Warlock Engineer a Skryre Klántól. Valamint, kicsit arrébb húzódva egy rothadó bűzt árasztó, szakadt barna csuklyás alak. „ – Egy Pestis Pap…szépen összejöttünk” –
Queek most már kezdett kíváncsi lenni. Ez nagyobb dolognak látszik, mint gondolta….




….két hónappal később, Queek egy kiszögellésről szemlélte, amint a gigászi méretű föld alatti csarnokban gyülekezik az expedíciós sereg.
Balján kijelölt szárnysegédje Lord Threek. - Sosem volt szüksége segédre, főleg nem egy Szürke Látnokra…gyűlölte őket. Valamiért ez a küldetés nagyon fontos Seerlord Kritislik és a Tizenhármak Tanácsa számára.
A hatalmas barlangcsarnokba vezető oldaljáratokból özönlöttek a rabszolga patkányok és a klán patkányok hordái. Ostorukkal bőszen csattogtató patkány hajcsárok terelték a hömpölygő tömeget a szemközti oldalon kivezető három alagút valamelyikébe. A látszólag hatalmas összevisszaság ellenére mindenki pontosan tudta hol a helye.
A seregek magját alkotó csőcselék után érkeztek az elit egységek a Moulder Klán szörnyszülöttei, a Skryre Klán csodafegyverei és „ön” veszélyes harci gépezetei, majd émelyítő bűz és tömjénfüst kíséretében tucatnyi pestis szerzetes által körülvett ormótlan harci gépezet a „Plague Furnace”.
Queek már épp azon kezdett töprengeni, hogy a többi hadsereg parancsnok mikor teszi tiszteletét, amikor fülsüketítő csilingelés, recsegés ropogás és morgás közepette az egyik oldaljáratban „Síkító Harangjának” állványzatáról szemlélvén a gyülekezetet feltűnt Grey Seer Gnawkill az első számú sereg tábornoka és egyben az expedíció Főparancsnoka.
Queek kiköpött… méltatlannak érezte, hogy egy ilyen „vállalkozás” élére nem egy tapasztalt Hadurat, hanem egy Szürke Látnokot neveztek ki. – Hiába ez a Politika!...Szégyen…
Gnawkill amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott a számára kijelölt kijáraton át.

Már csak egy valaki hiányzott…azaz kettő…A Moulder Klán „tenyész ikrei” a Snaptooth fivérek. Ikrit és Gnowtag. Előszőr Ikrit érkezett, méghozzá egy hatalmas mutáns Nőstény Patkány nyergében. Ekkorát és ilyen félelmeteset még sosem látott Queek. Óriási tépőfogain méregtől csöpögő acélpengék villantak. Hatalmas testével tucatnyi Klán patkányt lenne képes egyszerre maga alá gyűrni.
„Jó szövetséges lesz” – gondolta Queek, majd balra pillantva meglátta a testvérpár másik tagját, amit Stormverminjei kíséretében bemasírozik a csarnokba és megáll fivére mellett.
Hosszas beszélgetés után Ikrit utasított két stormvermint, hogy egy a hátasa oldalára erősített zöldes fényben izzó ládikót vegyenek magukhoz. A katonák vonakodva bár de megtették. Társaik rémülten húzódtak el a közelükből. A két „önkéntes” idegesen tartotta kezében a zöldesen derengő és halk, búgó hangot kibocsátó ládikót.
Queek nem tudta mi lehet benne, de a hátán felállt a szőr. Két hónapja először szólította meg gyűlölt szárnysegédjét, aki szintén feszülten figyelte az eseményeket.
„ Mi van a ládában?”- kérdezte.
A Szürke Látnok remegő hangon felelte… A HALÁL!....


…Néhány perc elteltével a Csarnok kiürült és csend telepedett a barlangra. Queek hosszan töprengett még, majd leugrott a kiszögellésről és csatlakozott az alant várakozó vörös páncélos elit testőrségéhez. Egy percet sem várt a „segédjére”, azonnal indult a többiek után…

- Mágikus erőd?
Ugyan, az emberek és szánalmas varázslataik annyit sem érnek, mint sóhaj a viharban!
- Értem a fenntartásaidat mester, mégis azt hiszem, származhat némi hasznunk a dologból.
- Hallgatlak.
- Fozzrik legendája közismert, nincs olyan szeglete az Öregvilágnak, ahol ne hallottak volna a lebegő erődről és annak mesés gazdagságáról. A bolond mágus által összeharácsolt „kincsek” sokakban felébresztheti a kapzsiságot és a féltékenységet. Az egymás közti viszálykodások nem csak gyengítenék az ellenségeinket, hanem a gyenge akaratúakat és ingatag szívűeket a mi oldalunkra is állíthatják...
-...Ez pedig a mi malmunkra hajthatja a vizet a hatalmi játékokban. Igazad van, talán mégis érdemes egy kis figyelmet fordítanunk erre a dologra.
Szóljatok a fiamnak! Állítsatok mellé néhány osztagot, de ügyeljetek rá, hogy ne az elit csapatok közül! Ezt a harcot most nem erővel fogjuk megnyerni!
És még valami! Ügyelj rá, hogy indulásunk híre eljusson mások fülébe is! Had higgyék, hogy valami igazán értékesre vadászunk! A féltékenység itt a nagyurak között is csodákat művelhet, és nem árthat néhány élő pajzs nekünk sem.
- Értettem Slaanesh nagyúr!

Volt egyszer, hol nem volt egy Fozzrik nevű varázsló. A Birodalom hajnalán éldegélt és létezéséről mindössze egyetlen könyv tanúskodik, melyet a „Szürke Tanok” iskolájának mélyén találtak és őriznek azóta is hét lakat alatt.
A könyvből kiderül, hogy Fozzrik vágy az volt, hogy olyan épületeket alkosson, melyek maguktól közlekednek majd, messze az utak, erdők és hegyek felett.
Specialitásává vált a kövek, illetve épületek, mágiával történő felruházása. Erejének csúcsán, félrevonult egy kietlen vidékre a „senki földjére” (Badlands) és megalkotta élete művét a hatalmas és lenyűgöző repülő erődöt.
A legenda szerint „Fozzrik Repülő Erődje” azóta is szárnyal, bejárva Öreg Világ minden szegletét. Azt mondják időnként, bizonyos helyeken egy rövid időre leszáll, hogy nagy hatalmú ereklyéket, ősi tárgyakat gyűjtsön össze. Minden bizonnyal a valaha létezett legnagyobb gyűjtemény található falai között.
Az idők folyamán számtalanszor kísérelték meg elfoglalni, kirabolni de sosem jártak eredménnyel.
De most minden megváltozhat. A „Repülő Erőd” hatalmas mágikus viharok által kísérve, most visszatér kiindulási helyére a „Senki Földjére”. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, Fozzrik varázslatának ereje a végéhez közeledik és csak az eredeti helyén lehet újabb ezer évre meghosszabbítani hatását, s ismét a levegőbe emelni az erődöt.
Ez kiváló alkalmat nyújt minden vakmerő és mohó generális számára, hogy a bár csak rövid ideig a földön tartózkodó Erődöt és a benne található mesés kincseket és ereklyéket megkaparintsa.
Az Erőd a földet érése előtti utolsó évben már látható amint a „Senki földje” felett köröz készülvén a földet érésre.

Számos sereg gyűlik most össze ezen a veszélyes és kietlen vidéken, hogy minél nagyobb területet vonjanak ellenőrzésük alá, növelvén az esélyét, hogy az Erőd az Ő territóriumukon landol majd…..